Barhács Róbert
(Megyei tisztségviselő)

Mezőtúron született és itt is él. Tanulmányait szintén itt végezte. Általános iskolában a diákönkormányzat elnökeként sok tapasztalatot szerzett. 2012-ben érettségizett a Teleki Blanka Gimnáziumban, majd a szakács szakképzést is itt végezte el 2014-ben. Tanulmányai során sok hasznos ismeretet szerezett, melyet mind a magánéletben, munkában és a politikában is tud hasznosítani. A szakmájában nagyon fontos a precízió, amit az élet minden területén fontosnak tart.
A politikával 2012-ben kezdett el foglalkozni mikor belépett a Jobbik Ifjúsági Tagozatába. Korábban is „kacsingatott” a Jobbik irányában, de ekkor határozta el, hogy tenni is akar a szebb jövőért. Az IT-ben végzett kiemelkedő munkájának eredményeként a leköszönő IT elnök javaslatára 2013 nyarától a helyi IT új elnöke lett. 2014 januárjában belépett a Jobbik helyi alapszervezetébe. Ezt követően az önkormányzati választásokon már egyéni jelöltként indult, ahol szép eredményt ért el. 2015 márciusától az alapszervezet kinevezett gazdasági megbízottja lett. 2016-tól Jász-Nagykun-Szolnok megye IT elnöke. Munkájával szeretné egy egységes összetartó csapatot kovácsolni a megyében, ezért mindent meg is tesz.

Amiért küzd

""

Amit elítél

""

Kedvencei

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya