Fügedi Richárd
(Önkormányzati képviselőink)

„Ezért a bölcs sürgés nélkül működik, szó nélkül tanít, nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik, alkot, de művét nem birtokolja, cselekszik, de nem ragaszkodik, beteljesült művét nem félti, s mert magának nem őrzi, el se veszíti.” Tao Te King

1989. szeptember 28-án született Mezőkövesden. Sopronban tanul a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki szakán. Gyermekkora óta foglalkoztatja a horgászat és a vadászat. Érdeklődéséből fakadóan a környezet és a természet iránt is nagy felelősséget érez, kiemelten fontosnak tartja annak védelmét. Évek óta borászkodik amire még nagyapja tanította. Számos versenyen borai a legkiválóbb borok közé kerültek.
Jelenleg Mezőkövesd város önkormányzati képviselője. Képviselőként a közösség érdekét szeretné szolgálni úgy, ahogy azt ősei is tették, hiszen egyik üknagyapja is falubíró volt, így számára is az ő arcáról leolvasható tisztesség, becsület, és megalkuvás nélküli harc az igazságért az, ami irányadó kell legyen.

Amiért küzd

"Az igazságért küzdök minden erőmmel. Önmagamat és a társadalmat is az igazság útjára próbálom vezetni, hiszen az ember csak ezen az úton találhatja meg a boldogságot. Az önkormányzati munkámba is az igazság erejével tudom, hogy győzedelmes leszek."

Amit elítél

"Elítélem azon sötét erőket, akik az emberi világ megrontásán fáradoznak, akik az Istentől elkívánják fordítani az arcunkat. Elítélem ezen erők ügyvivőit, a szektákat, és azokat a politikusokat, akik saját sötétségükből, kapzsiságukból szintén ezen erőket szolgálják."

Kedvencei

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya