Hegedűs Edgár
(Önkormányzati képviselőink)

„Dolgoznunk kell, ha élni akarunk és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk…” /Kós Károly/

1993. október 6-án született, Miskolcon. Középfokú iskolai tanulmányait az Avasi Gimnázium történelem tagozatán végezte, ahol 2012-ben érettségizett. Jelenleg a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának a hallgatója.
2014. márciusától a Jobbik Miskolci Ifjúsági Tagozatának az alelnöke. 2014. októberétől Onga város önkormányzati képviselője, valamint az Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja. Önkormányzati képviselőként a városban élők minél hatékonyabb képviseletét és a helyi közösség megerősítését tartja fő feladatainak. A közösség megerősítése szempontjából – véleménye szerint – pedig kulcsfontosságú szerep hárul a fiatalságra. Így a jövőben szeretné, ha a munkássága hozzájárulhatna ahhoz, hogy egyre több fiatal ismerje fel: a változáshoz tettekre van szükség.

Amiért küzd

"Magyar emberként úgy gondolom, hogy a Haza szolgálatában egy olyan Magyarország építésének kell a közös célunk középpontjában állnia - hittel és becsülettel -, amely ismeri történelmét, büszke hagyományaira és méltó ősei hagyatékára. Egy ilyen szellemiségben gyarapodó ország bátran nézhet szembe az idők próbáival és bizakodással tekinthet a jövő felé."

Amit elítél

""

Kedvencei

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya