Kovács Kristóf
(Megyei tisztségviselő)

1991-ben született Esztergomban. Általános iskolai tanulmányait Piliscséven fejezte be, ahová 2001-ben költözött családjával. Azóta is ebben a csodálatos pilisi faluban él. Gimnáziumi tanulmányait Tatán, az Eötvös József Gimnáziumban végezte, jelenleg a Budapesti Gazdasági Főiskolán tanul nemzetközi szállítmányozást. A honvédelem és hagyományaink ápolása nagyon fontos számára. Már gyerekkora óta íjászkodik illetve számos történelmi- és honvédelmi versenyen vett részt.
Kristóf is a 2006-os generáció tagjának érzi magát, ekkor fordult a figyelme a politika, ezen belül is a nemzeti radikális oldal felé. Úgy érezte, hazánk kizsákmányolása és morális, szellemi züllesztése ellen tettleg is fel kell lépnie, így lett két éve alapító-elnöke a Jobbik Dorogi Ifjúsági Tagozatának. Számos sikeres program és akció van már a hátuk mögött, mellyel sokat tettek Dorog városért és az ott lakókért. Komárom-Esztergom megye minden egyes szegletét az otthonának érez, szinte minden városához személyesen is kötődik. Megtiszteltetés számára, hogy az Ifjúsági Tagozat Komárom-Esztergom megyei elnöke lehet.

Amiért küzd

"Élhető, biztonságos, fejlődő Magyarország, ahol minden magyar felelősséget érez minden honfitársáért."

Amit elítél

"Féktelen globalizáció, állatkínzás, korrupció, bűnözés."

Kedvencei

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya