EFOTT, avagy fiataloké a jövő!
2012. augusztus 9. - 14:19

Idén 36. alkalommal került megrendezésre az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, ismertebb nevén EFOTT, melynek ezen az éven Velence adott otthont.

Tizenkét fős lelkes Jobbik Ifjúsági Tagozatos csoport indult útnak immár rendhagyó módon, hogy a fesztiválozókkal megismertesse a párt, de még inkább az IT céljait, munkáját, eszmeiségét.

Nem volt nehéz dolgunk, hiszen azon túl, hogy sokan már messziről „Szebb Jövőt!” kívántak, a standunk előtt reggeltől estig kígyózott a sor. Mindez annak ellenére, hogy a fesztivál teljes ideje alatt hőségriadó volt életben.

Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy rajtunk kívül még számos ifjúsági szervezet is képviseltette magát, úgy mint a Fidelitas, Societas, LMP, JESZ stb. több, kevesebb (de inkább az utóbbi) sikerrel. Azt hiszem, sokat elárul az, hogy az LMP-s aktivisták unalmukban Jobbik kvízt töltögettek a logónkkal fémjelzett ajándéktárgyakért, majd a pólónkban távoztak. Igaz tehették ezt kíváncsiságtól vezérelve is, hiszen nehezen kerülhette el a figyelmüket, hogy jóval több érdeklődő fordult meg a mi sátrunkban, mint az övékben. A titok pedig egyszerű: érdeklődés, szimpátia és barátságos fogadtatás és mindaz, ami a fiatalok körében népszerűvé teszi a Jobbikot. 

A három nap alatt mintegy ötezer darab kiadvány mellett több száz szóróajándék talált gazdára, olyan, mint póló, toll, matrica, kitűző, notesz, frizbi és hasonló praktikus apróságok. Hogy a kellemest a hasznossal összekössük, ezeket a már korábban említett kvíz kitöltése vagy Nagy-Magyarország puzzle kirakása nyerhették el, ezzel is játékosan juttatva az ifjúságot új ismeretekhez.

A rendezvény minden napján egy-egy olyan neves politikus látogatott el hozzánk, mint Zagyva György Gyula, Z. Kárpát Dániel és a Novák-Dúró házaspár, ahol legnagyobb örömünkre nem csak Dóra és Előd, hanem a kis Hunóra is megjelent.

Jó volt látni, hogy a fiatalok milyen érdeklődéssel fordultak hozzájuk, keresték fel őket. Nem mellékesen a nap végén számunkra is lendületet adott látni, hogy nem voltak restek beállni még szórólapozni sem. Ezúton is köszönöm nekik a segítséget!

Az otthonmaradtaknak pedig azt üzenem az elmúlt pár nap tanulsága alapján, hogy: nyugalom, a Szebb Jövő egyre közelebb van!

 

Molnár Andrea

Jobbik IT