Tábor a táborban - 2015 EMI-tábor
2015. augusztus 19. - 17:25

A Jobbik Ifjúsági Tagozat 2013 és 2014 után idén is az erdélyi EMI-táborba szervezte nyári táborát. Az ottani hangulatot érzékelve és a későbbi visszajelzések alapján ugyanis egyértelmű volt, hogy 2015-ben is a gyönyörű Erdélyországba látogat és a XI. alkalommal megrendezett nemzeti fesztivál programjain vesz részt a nemzeti párt utánpótláscsapata.

A "tábor a táborban" ezúttal is jó ötletnek bizonyult: bár a helyi szervezőgárdának, az Erdélyi Magyar Ifjaknak (EMI) idén is komoly nehézségekkel kellett megküzdeniük - mint pl. helyszínváltozás, támogatások visszavonása, fenyegetések - hogy egyáltalán meg tudják szervezni az eseményt, végül minden jól sikerült. A résztvevők napközben különböző kulturális, hagyományőrző és sportprogramokat, társadalomtudományi, politikai előadásokat látogathattak, este pedig két színpadon bulizhattak jobbnál jobb zenekarok koncertjein. 

További részletek