Vona Gábor: A legdurvábban fogunk fellépni az iskolai nemi erőszakkal szemben!

Forrás: 
facebook.com/vonagabor

Nemrég egy borsodi településen keresett meg néhány szülő, hogy az ottani általános (!) iskolában kis gyermekeket nagyobbak nemi erőszakkal terrorizálnak. Azt hittem, nem jól hallok. Elmondták, hogy a WC-ben orális és egyéb szexuális zaklatás ért már több gyermeket is, de senki nem mer beszélni róla. Az iskola vezetése félti az intézmény jó hírnevét, az elkövetők fenyegetőznek, ha valaki beszél, az áldozat szégyelli a vele történteket, a szülők szintén. Azóta fortyog bennem az indulat, és keresem magamban a megoldást. 

Megoldást, amely figyelembe veszi, hogy egy ilyen eset áldozata természetesen nem akar közszereplő lenni, nem akarja, hogy ujjal mutogassanak rá, próbálja feldolgozni a megaláztatást, ha fel lehet egyáltalán. Megoldást, amely viszont a lehető legkeményebben lecsap az elkövetőkre és drágalátos szüleikre, akik ilyen mocskokat küldenek a társadalomba. 

Néhány napja egy hasonló eset bukott ki és vált országos hírűvé, ezért úgy döntöttem, eljött az idő a megszólalásra. Nem akarom, hogy az áldozatok még inkább szenvedjenek attól, hogy az esetükből "ügy" lesz, de egyszerűen nem várhatunk tovább. Meg kell előznünk, hogy ilyen megtörténhessen. A Jobbik eddig is felvállalta a kényelmetlen ügyeket, ez a jövőben is így lesz.

Mivel az elkövetők kiskorúak, így nem büntethetőek. De valamit tenni kell. Az ilyen esetekben azt javaslom, hogy a lehető legszigorúbb törvényi minősítés alá essen a megítélésük. Hiszek az emberi jellemfejlődésben, de az igazság az, hogy az ilyen kis mocskokból (nem tudok polkorrekt lenni, elnézést érte) lesznek majd a gyilkos nemi erőszakolók néhány év múlva. Mert abban nőnek fel, hogy ezt szabad. Hogy ez "raj". 

A szüleik felelősségét is meg kell állapítani. Számukra kormányra kerülve minden idők legkeményebb börtönét fogjuk megnyitni, olyat, amelyben megtanulják mi a munka és a becsület. Minden egyes percben meg fogják bánni, hogy nem nevelték, csak csinálták a gyermeküket. Nem fogjuk kímélni az olyanokat, akármilyen is a bőrük színe, akik állatokat nevelnek és emberekre szabadítják őket. És természetesen egy ilyen eset után ugrik mindenfajta segély az egész családtól. Nehogy már azokat tenyésszük ki, akik aztán tönkreteszik a gyermekeink, asszonyaink és szüleink életét!

2014-ben véget ér ez a világ! 

A gyaníthatóan tiltakozó jogvédő szervezetek tagjainak pedig üzenem: össze fogjuk költöztetni őket ezekkel az állatokkal, hogy bizonyíthassanak. Javítsák, neveljék meg előbb őket, utána papoljanak nekünk emberségről.

forrás: Vona Gábor facebook oldala

Ajánlott oldalak

 

hazai pálya